Alien filmzene

Kicsit se vagyok oda a fő témáért….

Alvás

Végre volt időm 8 órát aludni, de az élet ellenem van. Üvegcsörömpölésre kelésnél egy rosszabb van, ha a szél elfúj mindent az erkélyen, ami meg marad, az két összetört hamutál…

Pörgés

Szeptember óta megint 150%-on pörög az életem. Köszönhető ez egy munkahelyváltásnak, ami nem csak a közérzetemnek tett jót, hanem kevesebb tényleges napi bejárással jár.

Az új munkahelyem, a Kitchen Budapest (vagy Kibu, ha így jobban tetszik), egy fiatalos, innovációs média labor. Tehát minden ami jól néz ki és csinál is valamit (vagy éppen még azt se – Bakarobo), zenél vagy éppen csak világít. Művészek keverednek formatervezőkkel akiknek az “álmait” segítenek mérnökök és UI tervezők megvalósítani. Egyszóval vegyes a társaság, jó a kávé, kellemes a hangulat.

Az én szabad gondolkodásom is kezd visszatérni, végre ki lehet szabadulni a “projektet csináld és ne játszál” szerepből, sok apróság, tervezés és gondolkodás mellett már két kézzel fogható dolgot is elkészítettem, az egyik egy (logóra épülő) particle demo (megtekinthető itt, Chrome és Safari alól nézzük plz) és a TagPlayer első változata (ahol a youtube dolgait gondoltuk újra rádió formájában, béta itt).

Ami még előkészületben van, az két interaktív installáció a Goethe intézet előtt és intézeten (így épület falon), tegnap éppen alpinisták segítségével tapétáztunk kávát. A fenti képeket az épület tetején lőttem, a város ilyen magasból (6 emelet) csodás, és bár nincs tériszonyom, azért féltettem az életem, ezért csak két képet csináltam a szélben.

Ami még történt és további pörgést ad az életemnek, az az Albérlet startup, ami három lángelme (höhö) megoldása az albérlet vadászatra. Annyiszor adtam már elő az ötletet, hogy már nagyon élvezetesen és szinte pontosan ugyanazokkal a szavakkal mondom el, úgyhogy akit érdekel, az kérdezzen rá élőben. Cserébe kapni fog egy szinte másodpercre pontosan 5 perces standupot.

De dióhéjban, egy modern, fiatalos, közösséi albérlet kereső és kiadó rendszert álmodtunk meg Endrével és Lányi úrral, az ötlet nem csak nekünk tetszik, ezt mutatja, hogy megnyertük az Innoversitas verseny Ötlet díját.

A fenti képen éppen a verseny ellenfeleit hallgatjuk Dáviddal, látszik hogy mennyire öltönyben vagyunk, mennyire rendezett a hajuk, mennyire borotváltak vagyunk illetve a frissesség is átjön. Unortodox (mert ez is egy szó) ilyen szempontból a csapat, máshogy gondolkodunk és máshogy állunk az üzlethez, mint mások. Majd kiderül mi lesz belőle, reméljük, hogy termék, cég, iroda, stb.

Persze emellett megy az Ebnevelde is, a póló gyártás és postázás (kösz innen is kedves Koppány), bár kevesebb az újdonság, javítani való mindig akad. Októberben egy 4 hónapos előkészítő munka eredményeképpen átvariáltuk a hosting rendszerünket, ehhez új gép kellett, a régi ment be a BME-re. Bár sok munka volt vele, a végeláthatatlan telefonbeszélgetést annyira nem élveztem az ügyfelekkel, hogy “ezt állítsd át ott, azt meg amott hogy jó legyen”, de végül is sikerült. Lassan ott is újra magunkra találunk, írtjuk a bugokat, fejlesztjük a rendszert. Az új online játék és készül, sok fejtörés, sok gondolkodás és sok munka van már most is benne, remélem januárra lesz valami mutogatható belőle.

A BME-n az oktatásból is igen aktívan kivettem a részem ebben a félévben, 2 új mérést dolgoztam ki, egy másikat átdolgoztam és vagy 6 alkalommal tartottam mérést. A kedvenc beugrókérdésem a milyen nap van ma (hétfő,kedd,…), és még ezt is sikerül a hallgatóknak elszúrni. De legalább nem mondhatják, hogy szemét kérdéseket teszek fel. Ruby házik javítása mellett idén bevállaltam 7 (azaz hét!!!) önlab/szakdolgozat/diplomamunka felügyeletét, szerintem jobban fogok örülni a határidők eljövetelének, mint akik ezeket írják. Nem csak tanácsokat adok, meg korrektúrázok órákon át, de próbálom kicsit a gondolatmenetet, hozzáállást is “fejleszteni”. Sziszifuszi munka ez, de hiszem, hogy van értelme.

Saját tanulmányaimat viszont elég “dinamikusan” kezelem, bár most éppen egy házi írását szakítottam meg a világ tájékoztatása miatt, nem érzem, hogy lenne elég időm ahhoz, hogy heti 10 órát ücsörögjek az egyetemen lassabbnál lassabb előadásokat hallgatva. Úgyhogy pokoli lesz a vizsgaidőszak, ez előre borítékolható.

Szóval röviden, ezek vannak, kismillió dolgot kihagytam persze, de ezek körül forog az életem, leírva is sok, pedig nap mint nap pörögni kell mindegyiken. Megnyugtatásul, aludni is szoktam, meg véletlenszerű telefonhívások fogadására is van időm.

Csendélet

Csiga

Mai fiatalok

Ma este volt alkalmam ismét egy kis szociológia leckét kapni, villamosozás közben. Bár a címben a mai fiatalokat említem, lényegében nem érzem a generációs rést köztem és a mostani 18-20 éves korosztály között. Pontosabban ugyanezt csinálják a huszon- és harmincas éveikben járó emberek is.

Szóval villamos megállóban álldogálás este 9 tájékán felér egy társadalomkritikának. Kikent kifent fiúk és lányok álldogálnak, várva, hogy mit hoz az este. Mindezt hétköznap, nagy tömegben. Persze aki ráér bulizni, az tegye, viszont érdemes felismerni a szánalom faktort is a dologban. Egy füstös, alkohollal átitatott estéjük lesz, középszerű, hozzájuk hasonló unalmas emberekkel. Szar, közepesen szar vagy esetleg jó zenei aláfestéssel. Nem elképzelhetetlen, hogy egy idegen vagy egy ismerős ágyában kötnek ki, vagy éppen porcelán buszt fognak vezetni. Akik isznak, mert úgy jobban elviselik magukat és egymást. Az emberek többsége ugyanis szörnyen unalmas. Nem csak a kommunikációs képességükkel van baj – azaz nem képesek gondolatmenetet kezdeni, csak válaszolnak -, hanem a világnézetük ráfér egy gyufásdobozra, nagy betűkkel írva…

Egyszer szívesen elkapnám ezeket az “élet császárait”, és megmondanám, hogy más pénzéből vásárolt ruhákban, más pénzén vásárolt alkohol mámorában a semmiről beszélgetni igencsak nehéz dolog (de legalább jobb, mint a semmittevés), minden tiszteletem az övék. Szinte mindenki tovább nyújtózkodik, mint amíg a takarója ér, csak nem értem, miért “jobban becsülendő” a teljesen banki kölcsönből vett lakás/kocsi, mint aki megelégszik az albérlettel és BKV-val. Persze aki dolgozik, az ilyenkor nyugodtan tölti az estéjét, mert az energiáit a munkába ölte. De legalább is felismerik, hogy másnap ismét be kell mennie dolgozni és nem engedheti meg magának, hogy “sokáig kimaradjon”. Legalább ez a “rákényszerített érettség” segíti a felnövést.

A külsőségekre megy mindenki, miért menne többre, az látszik csak. Az lényegtelen, hogy minden ilyen felépített álomvár valahol nagyon erősen “rohad” és épphogy működik, de amíg ez kívülről nem látszik, addig senkit sem érdekel. Szégyen…

Már írtam a “nem szeretek otthon lenni” gondolatmenet szánalmasságáról, de sajnos az utóbbi hónapokban sikerült rákontrázni arra is. Szinte őrület, hogy valaki úgy tekint a lakhelyére, mint éjjeli menedékhely. Egy hely ahol a saját tárgyait tárolja. Raktár ággyal. Persze mindenkinek kell egy otthonnak nevezett hely, de amíg a felmenők megteremtik ezt, nem érzik az igényt arra, hogy saját maguknak teremtsenek egy ilyen helyet. Miért? Mert egyszerűbb nem otthon lenni? Mert nincs értelme? Nem csoda, hogy csak aludni járnak oda, hiszen nem várja őket senki, nem érzik a sajátjuknak, mert ahhoz idő kellene. És persze hogy izgalmasak legyenek maguknak. De visszacsatolva a bejegyzés elejére, aki csak kontrázni képes, az magában halott.

Más. Sajnos azt kell mondjam, az emberek nagy része nem képes az álmait valóra váltani. Ha beszélnek is az álmaikról, nem tesznek érte semmit. És az igazat megvallva már utálom azt hallgatni, hogy erre meg arra vágynak emberek, de csak így várják hogy majd megtörténik valami és “Hopp”, ott lesz minden. Felesleges érte tenni, de azért órákat képesek róla beszélni, hogy “Jajaja, nem fog sikerülni”. Tény, nem is fog, mert az emberek nem veszik észre, hogy tenni kell a célokért.

No mind1, csak gondoltam kiöntöm magamból a felgyülemlett baromságokat. Ha már azok az emberek nem veszik észre magukat, akinek a “baromságait” meg én hallgatom. Akinek nem inge, ne vegye magára.

Forráskód

Meglepő módon nem a napi munkámról szeretnék írni, hanem a Forráskód (Source Code) címmel illetett filmről. A cím nem mond sokat a filmről szerencsére, kritikáktól is távol tartottam magam és azt kell mondjam megérte. Üt.

Kevés olyan fim van, ami végig fenntartja az érdeklődésemet, és itt most nem az agyatlanul túlhasznált CG baromságokról beszélek (lásd Star Trek, Transformers), hanem azokról, ahol nem tudod mi fog történni a következő percben. Pedig azok az igazán jó filmek, amiben nem a lélektani dráma, vagy a táj szépsége köt le, hanem tényleg maga a történet. A Source Code egy ilyen film, a Harcosok Klubja után talán a második olyan, ami az utolsó pillanatokban kibillenti a nézőt és megváltoztatja a filmet. Cseles a rendező bácsi, már az első filmje is állati jóra sikerült (Moon), de most ismét szintet lépett.

Spoiler mentesen szeretek írni, így csak annyit mondok, hogy aki jó tudományos fantasztikus akciós filmet szeretne látni, az menjen rá, megéri.

Történések

Régen írtam már publikus bejegyzést, úgyhogy itt az ideje pár sorban tájékoztatni a nagyérdeműt.

A munka Dokiéknál, mármint az U1 Research-nél (elvégre céges imídzs), változatlanul izgalmas, leterhelő és akadályokkal teli. Emellett élvezetes is, van kv, jó a társaság és a projektek is értelmesek. Vannak még gondok, de jó irányba haladunk (tereljük őket) azt hiszem.

A doktorandusz lét már kevésbé izgalmas, viszont legalább fárasztó. Házi feladatok javítása, labor tartás, hááát… ezekben hallgatóként sem volt jó részt venni, “oktatóként” még rosszabb. De a két önlabosomra nagyon büszke voltam, elvégre 5-össel abszolválták az első nagyobb akadályt a mérnökség felé. A nyakamba szakadt szakdolgozat író leányzó már annyira nem egyszerű eset, jövő kedd a leadási határidő, és 18 oldalnál tartunk – ennek jelentős része kamu. De ahogy mondják, ő is ugyanolyan papírt kap a végén, mint én. Talán egy hete festés és rendrakás volt a doktoranduszi szobában, amiben aktívan segítettem, ennek eredményeként már van az asztalon annyi hely,hogy dolgozni tudjak. Nem mintha annyi időt töltenék az egyetemen, de ami késik… A Töki házival (mertugye még nekem is kell írni ilyeneket) szinte kész vagyok, nem mondanám, hogy tartalommal töltöttem meg, de a Latex és Matlab párossal egyszerűen nem lehet kulturálatlan munkát készíteni.

Saját vállalkozás halad, kicsit nyögvenyelősen ugyan, de halad. Réka most megy majd pihenni, az annyit jelent, hogy izgalmas hetek állnak előttem, amikor kapkodom majd a fejemet jobbra balra. Viszont legalább kreatív alkotói hónapon vagyok, amiből semmit sem érzek, mert ugyanúgy az irodában lógok.

Viszont hogy valami izgalmasabb is előkerüljön, vettem képkeretet végre és fent is vannak már a képek a falon. Állati sokat dob a helyen. Már csak a pult, a bárszékek, TV, mosógép… Talán még ebben az évtizedben meglesz minden.

A társasági életem viszi el a maradék kevés időt, de ez egyáltalán nem probléma, sőt, élvezem. És talán az ismerőseim is élvezik hogy együtt lógunk. Néha azért hiányoznak azok a relatíve semmittevős hétvégék, amikor “csak” dolgozni kellett.

Azt hiszem röviden ennyi, várom a nyarat, a jó időt és egy értelmes leányzót, akivel a kanapén lehet henyélni.

Viking szakács

Végem van ettől az arctól. Hajrá ikea srác!!!!

Érett nők

Fura, hogy már hónapok (ha nem évek) óta tudom, mit keresek egy párkapcsolatban. Az élethez való hozzállás egyre fontosabbá vált a negatív élmények miatt. És a gyanútlan rózsaszín világban élő olvasónak mondom, tényleg van kint rohadt sok meredeken gondolkodó nőszemély. Viszont csak a hétvégén sikerült egy tömör szóban megfogalmaznom, mit keresek: egy érett nőt.

Kittivel beszélgettem szombaton, aki megerősített abban, hogy nem vagyok őrült. Már szinte kezdtem elhinni, hogy velem van valami nagyon nagy probléma, hogy tovább látok és tervezek mint a következő hét (és a nyári bulik). Mert hát hogy is fogalmazzak szépen, a huszas éveik elejében járó lányoknak “most kell élni” érzésük van – tisztelet a kívételnek, szerencsére van ilyen, csak most nem ismerek egyet sem, aki “szingli”. Az életérzést megértem, nincs vele gond, csak éretlen. Nincs céljuk így az élettel kapcsolatban, csak úgy elvannak. Mi lesz 5 év múlva, lehet hogy a mostani döntéseim kihatnak a jövőre. Á, kit érdekel ez, mikor rázhatom a seggem, szedhetek fel srácokat valagszámra és csak élhetek bele a mába. Kit érdekel, hogy otthon lakik, hogy koliban próbálja “átvészelni” az egyetemi oktatást, vagy éppen sörért kell kuncsorognia, mert meló nélkül nem engedhet meg saját pénzből két sört esténként. Cigire sincs néha pénzük, de nem baj, a flört fizetőképes eszköz huszonx évesen. Elvégre ez az élet, ez a fiatalság, ez a szabadság, ez az utolsó hét/hónap/év/évtized…szerintük. Bár ezt szokták mondani azok is, akik látszólag csak luxus célból vesznek fel hitelt (új kocsi, nem használt, stbstb) majd utána sírnak évekig, hogy “jaja, de nehéz is az élet”. Meg jaj, nem hiszem el, hogy hajtok MOST és nem érek el semmit. Hát, erre mondják, korábban kell kelni.

Mert hát, ha az ember előre gondolkozik, sikerülhet. Nem lehetetlen. Nem kell lemondani dolgokról, csak fel kell nőni. El kell (szerintem) 25 felé közeledve fogadni, hogy igen, dolgozni fogsz, igen, a hétköznap este nem fog a buliról szólni, mert fáradt vagy és még tejet is kell venni, vagy villanykörtét a lámpába, hogy láss. Aki meg nem szereti a munkáját, vagy legalább nem élvezi, az rosszul választott. (Hoppá, mi?!) Nem kell a munkamánia, de tessék olyat választani, amit élvezel. Ha nem sikerült, akkor elszúrtad, bocs. Lehet anyuci/apuci vagy neagyisten állami pénzből is elélni évekig, és tudom hogy nem fogják fel, hogy ez egy bizonyos kor felett ciki. Otthon lakni is az, mert bár a szülők kedvesek, édesek, aranyosak, de van egy idő, amikor már ki kell repülni.

A bulik viszont jó dolgok, egyértelmű. A közösség is szép dolog. De ettől is lehet függni. Például aki otthon egyedül nem tudja magát lefoglalni és bizonyos napokon csak azért megy társaságba, mert különben unatkozna… No itt a szánalom magasfoka van. (A hobby gondolom ismeretlen fogalom…) Miért gondolják az emberek, ha magukat is unják, akkor társaságban érdekes emberek lesznek. Tény, hogy a birkaszemlélet miatt az azonos unalmas emberek izgalmasnak tűnnek egymásnak, meg interaktívabbak, mint ha csak otthon nem csinálsz semmit… Nade azért mégis…

Laktam koliban, jártam egyetemre, sajnos láttam közösségi embereket beborulni. Még azokat is, akiket baromi jófejeknek tartok, de az élet szerintem nem csak a közösségről szól. Lehet 30 éves korodig egyetemre járni, meg “halogatni” a szerintük “az élet végének” számító nagybetűst, de talán mégsem kellene ezt ennyire drasztikusan felfogni.

De hogy legyen egy kis pozitív dolog is ide a végén, elmondom hogy szerintem mi a felnőtt lét előnye. Aki a következőket nem érzi igazi értéknek, az még menjen vissza egy egyetemista gólyabuliba, homokozóba, vagy a bölcsibe. Szóval, talán a legjobb a saját magadról gondoskodás, mind pénzügyileg, mind életvitel szempontjából. Olyat veszel, olyat eszel, olyat teszel, azzal vagy és azt veszed meg, amit akarsz. Te alakítod az életed, te írod a szabályokat és ha van elég pénzed, akkor a lábaid előtt hever a világ. Büszke lehetsz a munkád eredményére, megelégedéssel tölthet el, ha a saját magad által választott bútorok vesznek körül és a legjobb, magadért felelsz. Ha akarsz utazol (igen, mert KI TUDOD FIZETNI MAGADTÓL), ha akarsz nyaralsz, sőt, még a szülők sem szólnak bele, mikor jössz haza és hogy miért nem alszol (utóbbi talán a “mostkellélni” embereknél számíthat, ha a szülőkben van annyi lelkiismeret, hogy beszólnak).

Felnőni is érdemes fokozatosan, nehogy az legyen, hogy vége az egyetemnek és hopp, másnap munkakeresés és (nagyon-nagyon-nagyon szerencsés esetben) másnap egy multinál vagy tucatmunkás. Szóval érdemes fokozatosan váltani és erre készülni is.

Bizonyos kultúrák megkövezték az adott kort elért nem dolgozó egyedeket, a hedonistákat. Egész népek dőltek be ez a féktelen életélvezet miatt. Tanuljunk már a hibáikból (és az ismerőseink hibáiból) és tessék olyan melót választani ami tetszik, tessék (legalább minimálisan) tudatosan élni, mert még 60 évesen is albiban fogsz lakni és diákhitelt fogsz fizetni reménykedve abban, hogy kihúzzák a lottószámaidat…